A jótékony kerékpár

A jótékony kerékpár

  • 17 május 2021

A PRA nemzetközi hálózatának munkatársai évről évre együtt töltenek három nagyon intenzív napot. Nem továbbképzésen, nem munkahelyi projekten – arra külön alkalmak vannak –, hanem a szabadban, kerékpáron, valahol Európában. Az esemény intenzitását a kellemes fizikai megterhelés jelenti, amit persze esti lazítás követ. A bringatúrák a csapatépítés mellett egyben jótékonysági akciók is: a résztvevők a közösen választott karitatív program számára gyűjtenek adományokat. Ezekről az eseményekről beszél most a PRA Budapest két vezetője.
Beszélgetőtársak: Dr. Kemény Vendel és Egyházi Anita

Mióta zajlanak kerékpártúrák a PRA-nál?

EA: 2015 óta. Az első túra Angliából indult, Párizs volt a cél. Nem véletlen, mert a PRA angol top menedzserei közül többen is nagy bringások, és egyébként a franciák is hasonlóan sportosak.

És azóta milyen útvonalakat jártak be?

KV: A következő évi program Amsterdam - Brüsszel útvonal volt, aztán Prága - Bécs 2017-ben, utána Portugália, Portóból Lisszabonba, tavalyelőtt pedig Milánóból gurultunk Velencébe. Tavaly Spanyolországba mentünk volna, de a COVID miatt elmaradt a rendezvény.

Milyen időszakban szervezték meg a túrákat?

EA: Általában június végén, július elején. Akkor a leghosszabbak a nappalok. Egy-egy menetszakasz elég hosszú, világosban kell indulni és megérkezni.

Egy nap mennyit tekernek?

KV: Változó. Mondjuk, úgy 80 és 160 kilométer között naponta. A leghosszabb napunk Portugáliában volt, 154 kilométeres távolság egy nap alatt. De bírjuk! Felkészülési edzéseket tartottunk előtte. Többször voltunk a Mátrában, Gyöngyös-Kékestető-Galyatető-Gyöngyös útvonalon, és számtalanszor edzettünk a Pilisben. Szentendréről Visegrádon át Dömösre, és vissza, abban is volt hegymenet.

EA: A sport mint közös élmény jól összehozza az embereket. A budapesti PRA-sokkal váltóban maratont futottunk, az is nagyon klassz program volt.

A külföldi túrákon is hegyeken át kellett megtenni az utat? Hogy bírták a résztvevők? Mindenki kemény sportember?

EA: Nem egészen. Nagyon változó a csapat összetétele, de a lényeg az volt, hogy mindenki jól érezze magát. Voltak alternatív útvonalak a profiknak. Akik jobban bírták, mehettek nehezebb terepen, a többiek az egyszerűbb, sík úton.

KV: A szervezés minden alkalommal nagyon professzionális volt. Az angoloknál ennek komoly hagyománya van. 10-15 fős csoportokra osztják a társaságot, minden csoport kap egy profi vezetőt. Két-három mikrobusz folyamatosan felügyeli a teljes csapatot. Az útvonalat kitáblázzák előre, nem lehet eltévedni. A nagyobb kereszteződésekben forgalomirányítással segítik az átvonulást. Nagyjából 30 kilométerenként pihenőhelyeket alakítanak ki büfével, ott lehet frissítőt kapni.

EA: Meg is lehet szakítani az utat, ha valaki nem bírja, beül a mikrobuszba.

KV: Ez nem verseny, inkább a kaland, a közös élmény a fontos. De azért látszik, ki hol áll a mezőnyben. Az angolok és a franciák között vannak nagyon kemények, ők alkotják az élmezőnyt, rajtuk kívül spanyolok, amerikaiak, belgák is jók. Mi, magyarok, mondjuk az első harmadba beférünk, vagy a második harmad legelején vagyunk. Viszont mondom, nem ez a lényeg.

EA: Hát igen, reggel indulunk együtt. Aztán van, hogy mi még az ebédnél tartunk, a profik meg már megérkeztek a célhoz.

KV: A középmezőny elején végig bírtuk a napot, de ez azért feladat ám nekünk is. Aki nem készült fel rendesen, azt a kisbusz hozta be sötétedéskor, amikor mi már javában söröztünk.

Milyen létszámmal zajlik egy ilyen rendezvény? Milyen országokból jönnek a résztvevők?

KV: Ó, mindenhonnan. Az USÁ-ból és UK-ből jönnek a legnagyobb csapatok. De ott vannak az ázsai, lengyel, orosz, holland, német, spanyol, francia, kanadai kollégáink és persze mi magyarok is, hol kisebb, hol nagyobb csapattal képviseljük az országunkat. Évről évre nagyobb a mezőny. Kezdettől fogva 100-150 közötti résztvevő van, legutóbb, Olaszországban 160-an voltunk.

EA: Igen. És nagyon izgalmas helyzet, amikor megismersz valakit, akivel már régóta dolgozol együtt, telefonon beszélgettetek, emaileztetek, de még sohasem láttad. Vagy ennek a fordítottja: összebarátkozunk a kerékpártúrán, azután egy komoly projektben már ismerősként üdvözöljük egymást. Munkakapcsolat szempontjából nagyon fontosak ezek a személyes találkozások. Földrajzilag egymástól távol eső helyeken dolgozunk, emberileg pedig közel tudunk kerülni egymáshoz.

KV: Fontos az is, hogy itt, egy ilyen biciklis túra alkalmával minden rendű és rangú kolléga együtt teker. A felsővezető ugyanúgy izzad a portugál nap alatt, mint az adminisztrátor.

EA: Hihetetlen hangulata van. Az emberek közötti szolidaritás szükséghelyzetben jön elő. Egyik alkalommal Vendel például egy amerikai lány segítségére volt, aki annyira túlhajtotta magát, hogy kiszáradt a tekeréstől. Vendel vette észre, hogy lemaradt, visszatekert hozzá, és látta, hogy a lány az ájulás szélén van. Adott neki inni, és segítséget hívott hozzá. Nyilván nem egyforma a résztvevők felkészültsége. Ha valaki gyakorlatlanabb, azt segítik a többiek. Ha egy ember elesik, ami azért előfordul, rögtön ott teremnek hárman, ha elfogy a vizem, biztos, hogy azonnal akad valaki, aki felkínálja a sajátját.

KV: Azért ez fizikailag is próbatétel, mindenkinek rendesen oda kell tennie magát. Esténként pedig örülünk egymásnak, hogy mindenki megvan. Az összetartozás élménye tényleg fantasztikus érzés. Százhatvan ember húsz országból, akik egész évben a legkülönbözőbb projekteken dolgoznak egymással, itt esténként koccintanak.

Milyenek az útvonalak? Van kapcsolatuk a helyiekkel? Valamit lehet látni az országból is, ahol vezet a túra?

KV: Maga a túra három napig tart. Csütörtök este érkezés, tájékoztató, péntek-szombat-vasárnap a nyeregben, vasárnap a nap végén búcsúvacsora, hétfőn mindenki hazaindul. Egész nap bringázunk. Bicikliről látni egy vidéket, az nagyon más, mint autóból.

EA: Mezőkön vezet az útvonal, kis falvakon, városokon át, csupa olyan környéken, ahová egyébként nem jutnánk el.

KV: Olaszországban szőlőültetvények között haladtunk el, kis portugál falvakban a házuk előtt ülő emberek integettek.

EA: Egy átlag turistának nincsenek ilyen élményei.

KV: Na meg valahol Bécsből Prága között a kiskocsmában a néni. Az nagyon vicces volt. Egy kis településen, a kocsmánál megállt a csapat. Az első öt ember még fel sem tűnt nekik, de amikor már huszonöten igyekeztek a vécére, a fehér köpenyes néni seprűvel rohant utánunk, hogy mentse, ami menthető… Aztán megérkezett a fő szervezőnk, és megnyugtatta, mert a tulajdonossal meg volt beszélve, hát igen, ilyesmiről is gondoskodni kell.

A kerékpártúra egyúttal karitatív célokat is szolgál. Pontosan mit?

EA: A rendezvény célja elsősorban a csapatépítés, a közös élmény. Viszont ha már együtt vagyunk, a közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy minden alkalommal valami jótékony célra rendezünk gyűjtést. A programkoordinátorok ajánlanak nemes célokat, és a csapat kiválasztja, hogy abban az évben milyen szervezetet támogassunk. Mindenki a saját személyes kapcsolatait használja fel adománygyűjtésre, Facebookon, Linkedinen és más csatornákon népszerűsíti a programot.

KV: 2017-ben egy Alzheimer-alapítványt támogattunk, 2018-ban, a portugál utunkkal mozambiki ivóvíz-projektet. A legutóbbi, olasz túra egy szklerózis multiplex alapítvány megsegítésében volt eredményes. Segítő szakma a miénk, természetes, hogy ilyen típusú szervezeteket támogatunk céges rendezvényeinkkel is.

EA: Ezeknek az akcióknak a folyamata egyébként teljesen transzparens. Nyilván a mi számunkra is fontos, hogy az általunk gyűjtött adományok a megfelelő helyre kerüljenek. Tavaly nem tudtuk megrendezni a túrát, amint vége a járványnak, remélhetőleg folytatni tudjuk.

 

További információ a támogatásokról:

https://prahs.com/insights/honoring-those-lost-to-alzheimers-and-helping-in-the-fight

https://www.charitywater.org/pra-cares

https://www.againstms.org/about-ms-international-federation

 

Szabó Zoltán, PRA Budapest kommunikáció